Éliás Gyula

Éliás Gyula a 90-es évek elején tűnt fel a magyar popvilágban Éliás Jr. néven. Játszott klubzenekarokban, de külföldön is kamatoztatta tehetségét: Rómában, Barcelonában, Liverpoolban és Stuttgartban fesztiválokon, roadshow-kon hallhatta a közönség.

Hazatérve a Zeneakadémia jazz-ének szakán csiszolta tovább hangját, és ez idő alatt már maga is tanította az Újpesti Zeneiskola tanszakvezetőjeként a jazz-növendékeket. Saját zenekarai, az Éliás Jr. és zenekara  és a Jazzmoments mellett vendégművészként énekelt a Budapest Jazz Orchestra, a Jazzpression vagy a Frank Zappa emlékzenekar koncertjein, de fellépett már Gáspár Laci, Váci Eszter, Takács Tamás, Somló Tamás, Charlie, Rúzsa Magdi és Tóth Vera vendégeként is.

Számos tévés tehetségkutatóban is találkozhatott Éliás Gyulával az, akinek bejárása volt a kulisszák mögé, énektanárként ugyanis ő készítette fel a Megasztár, a Csillag Születik vagy az X-Faktor több szériájának versenyzőit. Közülük nem eggyel most versenyre is kelhet a "Mindhalálig várni rád" című dallal (Éliás-Kardos-Geszti szerzeményével), amellyel az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőjének színpadán láthatjuk újra az énekest.